“Akkorát ütöttek ezen a pályán, amit ez a pálya nem érdemelt meg” – összegzi helyzetét Váradi Éva, akit 2024-ben az év szociális szakemberének választottak, épp abban az évben, amikor a szakmai integritása megőrzése érdekében elhagyni kényszerült gyermekvédelmi vezetői pozícióját. Története egyszerre személyes életút és látlelet a magyar gyermekvédelem jelenlegi állapotáról. A WMN újságírója, Milanovich Domi készített vele interjút.
Váradi Éva 1978-ban született Ózdon, amikor édesanyja még nem volt 18 éves. Szülei a város ipari létesítményeiben dolgoztak: édesapja hengerészként a vasműben, édesanyja varrónőként a ruhagyárban. Az első éveket az apai nagyszülőkkel élték, és ez az időszak alapvetően meghatározta Éva identitásának alakulását.
Különösen nagyanyja alakja volt meghatározó, akit a közösség “Puri”-nak (cigányul “öreg”) nevezett. Az asszony igazi harcosként küzdötte fel magát egy ózdi cigánytelepről, amit akkoriban csak “Tó”-ként emlegettek. Férjével és öt gyermekével saját kezűleg, vályogtéglából építette fel új otthonukat, kitörve a telep nyomorúságos körülményeiből. “Tényleg úgy gondolok rá, mint egy indiai cigányasszonyra. Hatalmas szoknyákban járt, amikor kicsi voltam, abban ringatott el az ölében” – emlékszik vissza Éva.
A nagymama, bár analfabéta volt és három X-szel írta alá a nevét, gazdag kulturális és gyakorlati tudás birtokosa volt. Ő tanította meg Évát imádkozni és a földművelés fortélyaira is. A padláson hatalmas színes textilek gyűjteményét őrizte, amiből lábtörlőket font – ezeket a kincseket a kis Éva titokban gyakran próbálgatta, míg egyszer le nem esett a létráról. “Apám agyon akart csapni, a nagymamám mentett meg” – idézi fel a gyermekkori emléket.
Hétéves korában költöztek külön a nagyszülőktől. Édesapja, Váradi Gábor a hengerészet mellett festeni kezdett – először bútorok hátára, majd portrékat is készített. Nagy álma volt egy különleges családi ház megépítése, amit az anyai rokonokkal kalákában valósítottak meg. Az épületet rózsastukkókkal díszítette, ami akkor igazi látványosságnak számított Ózdon. “Ma már lepukkant épület, a szegénység megette, de akkoriban gyönyörű volt, úgy nézett ki, mint a Bory-vár” – emlékszik vissza Éva.
A család “tisztességes szegénységben” élt – ahogy Éva fogalmaz, ő “nem a putriból indult”, de harminc éves koráig például nem engedhette meg magának, hogy márkás sportcipőt vásároljon. A rendszerváltás után, amikor bezárt a kohászat, sok ismerőse került nehéz helyzetbe. “Nagyon át tudtam érezni azoknak az osztálytársaimnak, unokatestvéreimnek a helyzetét, akik a Hétes-telepen éltek, és miután a rendszerváltást követően bezárt a kohászat, gyerekként a fémhulladékot keresték a szüleikkel, hogy el tudják adni a MÉH-telepen.”
A putnoki gimnáziumban, ahova járt, a ’90-es években megjelentek a skinheadek, akik az emeletről köpdösték le a roma diákokat. “Mi röhögni is tudtunk ezen. Cukkoltuk egymást, hogy basszus, nem veszed észre, mi van a hajadban? Egy megtartó közösségben, romákkal és nem romákkal mindig ki tudtuk beszélni ezeket a dolgokat, így nem maradt meg bennem traumaként” – meséli.
A véletlennek és szorgalmának köszönhetően lett szociális munkás. Eredetileg óvónőképzőbe jelentkezett sikertelenül, majd dolgozott a piacon és egy mezőgazdasági alkatrészeket gyártó cégnél is. Apja egyik kiállításán hallott a budapesti lehetőségről: roma fiataloknak szóló előkészítőt hirdettek, ami után jelentkezni lehetett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára.
Itt találkozott először olyan tanárokkal, akik valódi emberséggel fordultak felé. “Itt találkoztam először olyan tanárokkal, akik emberek voltak velem. Akik azt tudták mondani, hogy »ez szép volt, jól csináltad«. És akkor döbbentem rá, hogy én az iskolában eddig soha senkitől nem kaptam dicséretet” – emlékszik vissza.
2000-ben kezdett dolgozni a VII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központban, ahol szembesült a mélyszegénység brutális valóságával. “Sokat jártunk a Verseny utca 20-22.-be… Volt például egy fiatal család, akiknél egyszer arra mentünk ki, hogy a gyereket eszik a csótányok. Hiába próbálták a szülők elhessegetni a rovarokat, annyi volt belőlük, hogy képtelenek voltak felvenni velük a harcot. Mindez egy kis szuterénben, nincs padló, nincs bevakolva, a nyers téglát látod. Patkányok is vannak.”
2023-ban nevezték ki egy budapesti gyermekotthon vezetőjének, ahol terápiás gyerekotthont szeretett volna kialakítani. A kegyelmi ügy kirobbanása után még reménykedett a gyermekvédelem helyzetének javulásában, de hamarosan csalódnia kellett.
2024 nyarán szembesült a kifogástalan életvitelről szóló új szabályozással, amely nemcsak az ő, de családtagjai magánéletének részletes feltárását is megkövetelte volna. Ez volt az a pont, ahol úgy döntött, felmond. “Én ezt a szakmát tartom annyira fontosnak, mint az orvosok, művészek vagy bárki más hivatását. A szociális munka egy tanulható, magas szinten űzhető, nagyon jó szakma. És ha van egy erős szakmai identitásod, nagyobb eséllyel jutsz el odáig, hogy na, ezt már nem tehetik meg veled.”
A szakma jelentős része mellé állt: 2024-ben az év szociális szakemberének választották, elismerve ezzel nem csak 25 éves munkásságát, hanem bátor kiállását is. Jelenleg egy VIII. kerületi ifjúsági közösségi térben dolgozik, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik.
Itt különös módon teljesült be egy régi története: míg gyerekkorában Ózdon romaként nem engedték be a diszkóba, most a közösségi térben együtt táncolhat a gyerekekkel. “Ez csak a vicc része” – mondja szerényen, “nagyon élvezem a munkát, sokat tanulok, és úgy érzem, lesz olyan gyerek, akinek tudok majd segíteni.”
Váradi Éva története így válik többé egyéni sorsnál: példává arról, hogyan lehet a hátrányokból előnyt kovácsolni, és hogyan lehet a szakmai integritást megőrizni még a legnehezebb körülmények között is. Egyben rávilágít a magyar gyermekvédelem jelenlegi helyzetére is, ahol a szakembereknek gyakran kell választaniuk hivatásuk gyakorlása és méltóságuk megőrzése között.
Forrás: WMN, Fotók: Váradi Éva Facebook-oldala
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
